Milu születése után én felsétáltam a kórterembe pihenni. Mvel már kora este volt, aznapra nem is adták oda. Szülésznőm is azt tanácsolta, hogy pihenjek az első éjszaka. Hát ez nem volt olyan egyszerű. Meleg volt, horkoltak a szobában és tele voltam élménnyel. Alig vártam már, hogy hajnal legyen és mehessek érte, hogy láthassam. Talán 2-3 órát aludtam. És 6 órakor irány a csecsemőosztály. Persze az tele volt babával. Mit tudtam én , hogy hogy kell keresni és egy pillanatra elbizonytalanodtam, mi lesz ha nem ismerem meg kit is szültem tegnap. Aztán megláttam a kiskocsiján a nevét és tudtam, hogy ő az!!!
3 napot voltunk bent a kórházban. A szobatársakkal nem lettünk jóba, de 1 nappal később ott szült (Arni babát) az egyik barátnőm, aki miután bejött meglátogatni, fordult is vissza szülni. Remélem ez a barátság sokáig fog tartani - köztünk és a fiúk között is.
Elég sok látogatót fogadtam, hála a kórterembe nem lehetett bejönni. Bár az meg fárasztó volt, hogy ki kellett menni a folyósóra. Lábam nagyon dagadt és fájt és Milu szorgos próbálkozásának eredményeképpen a 2. nap beindult a tejem. Na hát azon az éjen a mellem akkorára nőtt, hogy Dundika is megirigyelhetné. Nagyon fájt, égett. Nagyon szerettem volna szoptatni a babámat, és nagyon örültem , hogy beindult a tejcsi. Sokat-sokat tettem cicire, bár senki sem segített.
Persze, mivel még picike volt a tejcsi mennyisége, kellett egy kicsi cukrosvizet is innia, nehogy besárguljon. Így is elkezdett egy picikét, de végül nem lett semmi gond. Megvizsgálta a gyerekorvos, vettek vért, megkapta a BCG oltást és mehettünk is haza.
Nagyon furcsa, de büszke érzés volt vele kijönni a kórházból. Meg persze kint lenni a szabadban, hisz 4 napig be voltam zárva. Ketten jöttünk be, és hárman megyünk haza.
Végre otthon!!!!!!!
2010.március 26-én délután haza is jöhettünk. Furcsa volt itthon újra, hisz már semmi sem lesz a régi és hát egy plusz cuccal jöttünk haza. Itthon letettük a mózeskosarat a földre és csak csodáltuk.
Aztán kivettük, apa is végre újra megfoghatta (szülőszobán foghatta csak). Leültünk beszélgetni az élményekről és én hirtelen elaludtam. Retenetesen fárad voltam. És utána kezdődött a közös életünk.
Mindent Csabival kettesben kellett megoldanunk és kitapasztalnunk. Nem volt egyszerű, de megoldottuk.
Megvolt az első fürdetés, az első éjszaka és hát ment a szoptatás, amikor csak akarta. Mondjuk az nem volt mindig egyszerű, mert nagyon lassan szopizott, mellem is sokszor fájt.
A hormonok nagyon dolgoztak bennem. Sokat sírtam. Volt hogy boldogságomban, volt hogy kétségbeesésemben. De egy csoda ez a Babóca. Egy csoda, hogy létrehoztunk valakit és hogy belőlem növögetett, hogy életet adtam egy embernek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése