Előzmények

2009. július 6. Csabi névnapja és a babócánk fogantatásának napja. Ezt azért tudom ilyen pontosan, mert doki bácsi segített, hogy összejöjjön ez a kis emberke.
Sok-sok vizsgálat, gyógyszer és injekció után a 2. inszemináció sikerrel járt.

Annyira hihetetlen, földöntúli és egyszerre rémísztő dolog volt megtudni, hogy él bennem valaki és ebből már nincs visszaút. Elkezdődik életem legnagyobb kalandja.

A terhesség első harmadában összeszedtem egy csúnya 2 hetes torokgyulladást. Rosszul voltam, nem volt erőm és pont akkor töltöttm az éves szabimat. Hála a hányások, émelygések elkerültek, de nagyon nem voltam 100%-os akkoriban. És persze féltettem a picurkát is. A már korábban elvesztett angyalka miatt veszélyezetett terhesnek minősített a dokim. 2 hetente UH-ra kellett járni. Nekem jó volt, mert így többször láthattam. Na azok fantasztikus élmények voltak.

Így néztem ki az első trimeszterben, persze a kajálás és hízás már akkor beindult. (eléggé égett a gyomrom, azaz csak akkor nem, amikor ettem. Előtte és utána is. Na hát én (t)ettem róla, hogy ne égjen)

A terhesség második harmadában viszonylag jól és erőteljesen éreztem magam. Sajnos a korom és at UH miatt meg kellett csináltatni a méhlepénybiopsziát. Nem volt kellemes beavatkozás, de megnyugtatott az eredmény, amire kb 5 hetet kellett várni. Itt derült ki tutira, hogy fiam lesz. Akkoriban kezdtem el érezni a mozgását a pocakomban. Szuper érzés volt.

Ekkor még dolgoztam teljes gőzzel. Bírtam is. Persze, próbáltam kímélni magam, nem cipeltem, reggeliztem, ebédeltem rendesen. Elkezdtem fórumozni a neten azokkal, akik szintén velem egyidős kismamák. És sokat olvastam, hogy miket kell beszerezni, megvenni, mindenről tudni akartam.
4D UH-ra elmentünk, kétszer is. Minél többször látni szerettem volna. Így belegondolva, milyen rossz lehet a papáknak, akik "csak" látják (régen még ez sem volt), én meg érezhetem is. És igazából én nevelgetem magamban.

Csabit néha kiborítottam emiatt, hogy még mindig nincs megvéve ez vagy az, közben még csak október volt.
Karácsony már más érzésekkel és nagy pocakkal telt. A munkahelyemen elbúcsúztattak.

A harmadik trimesztert már munka nélkül töltöttem. Itthon. Azaz mászkálással, amíg bírtam. Mert a pocak miatt már egyre kevesebb lett az erőm. Éjszakák rosszabbak voltak. És továbbra is sokat ettem....
Nagyon sokat égett a szemem és hőhullámaim voltak. Babóca egyre több és nagyobb mozgásokat, tornázásokat folytatott bennem. Mindenemet nyomta, de igazából nagy bajom nem volt. Csak sok apró nyűgösködés.

2010. március....egyre izgalmasabb lett a helyzet. Az utolsó UH-n Babó az arcát elfordította, nem látszott belőle semmi, így a doki csak a méreteit tudta megnézni. Én szinte semmit nem tudtam kivenni belőle már. Majd személyesen megnézhetem nemsokára, gondoltam. Babóval is , velem is minden oké volt.

És volt egy sikerélményem. A 32-36 hét között csak 1 kilót híztam (abból 800gr a gyerek volt). Hát az addigi 20 kilóhoz képest ez szuper. Azt hiszem szerencsés voltam, hogy semmilyen komolyabb bajom nem volt. Csabi szerint is tök jól viseltem a 9 hónapot.